Újra jelentkezem hosszú kihagyás után, visszaérkeztem. Ez a 35 nap utazgatás Kína körül felejthetetlen volt! Az élmények nagyon frissek, még mindig a hatásuk alatt vagyok. Nehéz szavakba ölteni, hogy miket éltünk át, milyen különleges emberekkel találkoztunk, milyen csodálatos helyeken fordultunk meg és mekkora buli volt! Az egész utazás nagyon izgalmas volt, hiszen soha nem tudtuk mit hoz a holnap. Minden helynek megvolt a maga varázsa, hangulata.

Az útvonalat az alapján döntöttük el, hogy mindenki mondott egy-egy helyet, ahová mindenképpen el szeretne menni, a többi közmegegyezés alapján született meg. Erika a Luoyang melletti longmeni sziklabarlangokat szerette volna megnézni, Orsi a Chengduban található panda rezervátumért lelkesedett, engem pedig a Kunmingban található Shilin sziklaerdő vonzott a legjobban. Már nagyon vártuk azt a napot, mikor a sok tervezgetés után végre belevághatunk a nagy ismeretlenbe és megkezdjük életünk egyik legnagyobb kalandját, körbeutazzuk Kínát!

 

 

Orsival január 14-én este felültünk Pekingben a Wuhanba tartó vonatra, hogy meglátogassuk Wang tanárnőt. Örültünk, hogy végre láthatjuk őt, mert nagyon megszerettük azalatt a 3 év alatt, amíg Magyarországon tanított minket. Másnap kora hajnalra megérkeztünk Wuhanba, ahol Wang tanárnő a férjével Dang laoshivel várt minket. Végül is ők vettek észre hamarabb minket, mert a magasságunkkal kitűntünk a tömegből. :) Nagyon jó volt Wang tanárnőt újra látni, semmit sem változott!  Wuhanban egy rossz szónk nem lehetett, úgy elvoltunk kényeztetve. A kínai vendégszeretet szerintem amúgy is elhíresült arról, hogy tényleg mindent megtesznek azért, hogy az embert lenyügőzzék, és Wang tanárnőéknek ez sikerült is. :) A tanárnővel most már kínaiul tudtunk kommunikálni, végre elérkezett ez az idő is ennyi év után!!! 

Wuhani tartózkodásunk egyik legnagyobb élménye az volt, mikor belecsöppentünk egy kínai esküvőbe. Teljesen más egy kínai esküvő, mint egy magyar. Azt hallottam, hogy átlagosan több száz vendéget hívnak meg, hiszen minden barátot, ismerőst illik meghívni, később viszont cserébe ők is visszonozni fogják a meghívást! Ami még egy másik sajátosság, hogy egy piros borítékban mindenki pénzt ad (lásd a Wang tanárnő kezében), így az esküvő  költsége szinte egálra jön ki., ezt nálunk is be lehetne vezetni. :) Továbbá az a szokás, hogy az esküvőn van egy felellős, aki felírja, hogy ki mennyi pénzt adományozott az óminózus piros borítékban, mert visszahívás esetén egy-két száz yuannal többet illik visszaadni. Az egész esküvő engem egy nagy show-ra emlékeztetett, nagy színpad, show man aki szórakoztatja a vendégeket és töménytelen mennyiségű étel olyan ínyencségekkel, mint például teknős. 

Az elkövetkező napokban megnéztük a helyi nevezetességeket. A városnézés alatt a tanárnőék egyik kínai diákja, Liu Cheng - aki idegenvezetőnek tanul - is hozzánk csapódott. :) Azért az egész napos kínai idegenvezetés megtette a hatását. A nap végén úgy éreztük magunkat, mintha egy jó kis intenzív agymosáson estünk volna át.:)

Megnéztük a wuhangi Dong Hu (东湖)tavat, ami hatalmas, nagyon szép és az esküvői fotózások közkedvelt színhelye. A Jangcén átkompolva felmentünk a TV toronyba, ahonnan jó kilátás nyílt a különböző városrészekre. Wuhan korábban 3 különálló város egyesítésével jött létre, Wuchang, Hankou és Hanyang. Ellátogattunk a Gui Yuan Si (归元寺) templomba is, ahol megnéztük az 500 darabból álló buddha gyűjteményt. A nekünk szimpatikus buddha (ugyanis mindegyiknek más volt az arcvonása) előtt meg kellett állnunk és el kellett kezdenünk számolni annyit ahány évesek vagyunk. Annak a buddhának a nevét meg kellett jegyeznünk, ahol véget ért a számolásunk és a templomból kimenet megvehettük annak a buddhának a jós kártyáját.

Wang tanárnővel ettünk ittunk mindent, ami szem szájnak ingere, elvitt minket az ételek utcájára. A legjobban a re gan mian maradt meg, ami egy forró húsos tészta szezámmal. Igen különleges íze volt. A megszokott északi ételek után üdítően hatott ránk, hogy végre felfedeztünk valami újat. Egyik este vicces eset történt egy svédasztalos étteremben. Úgy voltam vele, hogy rengeteg új íz van, kóstoljunk meg mindent. Láttam egy húsos tálat, ahonnan mindenki bőszen kapkodja el a jó kis „csirke combokat”, így hát én is beálltam az utolsó falatokért való küzdelembe. Nagy elégedetten visszatértem az asztalunkhoz a megszerzett húsival. Wang tanárnő furán nézett rám, de nem tudtam, hogy miért, egészen addig a pillanatig, amíg majdnem beleharaptam a nehezen megszerzett húsomba. Már úton volt a húsi, a számtól 10 centire, mikor feleszméltem, hogy elég furcsa. Alaposabban szemügyre véve rájöttem, hogy nem csirke combot, hanem egy szénné égetett kacsafejet tartok a kezemben a csőrénél fogva. Miután feleszméltem ijedve visszadobtam a tányéromra. Mindenki hangos nevetésben tört ki. Ekkor értettem  meg, hogy Wang tanárnő miért nézett úgy rám. :)

Az itt töltött négy nap gyorsan elment, mire feleszméltünk máris nehéz búcsút kellett vennünk Wang tanárnőtől, Wuhan életteli utcáitól és már a következő vonaton zötykölődtünk Xian felé.

 

Éjjel megérkeztünk Xianba, ahol a tervezett randink volt Erikával, aki utánunk jött. Nagy nehezen végre sikerült találnunk egy taxisofőrt, aki lemondott arról, hogy átvágjon minket, és aki hajlandó volt a rendeltetésszerűen elindítani a taxi órát is. A hostelhez megérkezve zárt kapukat és sötét recepciót találtunk, ami furcsa volt, hiszen „elvileg” 24 órás portaszolgálat van. Dörömböltünk, kiabáltunk, semmi válasz. Szerencsére a taxi sofőrünk látva, hogy nehézségbe ütköztünk, segítségünkre jött. A gumipókot szétfeszítve kinyitotta az ajtót és éktelen ordibálásba kezdett, hogy „ Hahó, van itt valaki?”. A két szolgálatban lévő lány álmos szemekkel előbújt a recepciós pult alól. Mivel éjjel 4-kor érkeztünk átmenetileg egy másik, a legfapadosabb szobába raktak minket. Miután Erika is megérkezett, és sikerült a takarítónőket az általunk előre lefoglalt szobából kipaterolni (ugyanis az ágyunkon heverészve tévéztek), találkoztunk az egyik tianjini barátunk , Sundao ismerősével. Ő elvitt minket a xiani Harang-toronyba (钟楼) és a Dob-toronyba (鼔楼). A két torony stílusában egyforma és egymástól néhány száz méterre van. A tornyokból szép kilátás nyílik a városi forgatagra. A Harang-toronyban egy ősi kínai hangszerekkel előadott koncertet is végignézhettünk. A Dob-torony lábánál terül el a muszlim negyed, ahol a kínai muszlimok élnek. Itt rengeteg ember hömpölyög az utcán, a nagy forgatagban és az árusok különleges és olcsó portékáinak láttán könnyen el lehet csábulni. A shoppingolás mellett jó lehetőség nyílik, hogy a különleges ételeket is kipróbáljon az ember. Mi például itt vettünk fillérekért egy kiló SÓS kenyeret, ami Kínában nagy kincs. Az estét a xiani nagyfalon zártuk, ahol a közelgő Chunjiére való tekintettel színes kivilágított figurákat, épületeket tekinthettük meg, az éjszaka sötétjében. Másnap felkerekedtünk, hogy megnézzük Kína egyik legnagyobb nevezetességét, Huang-ti híres Agyaghadseregét (兵马俑). Fogadtunk egy kínai idegenvezetőt, aki körbekalauzolt minket. Huang-ti serege impozáns volt, de sajnos nagyon távolról lehet csak megnézni őket, így egy kicsit csalódtam benne. Tényleg hatalmas volt, de sok helyen a feltárásokat még nem fejezték be, így néhol elég romos hatást keltett. A katonák között vannak hivatalnokok, lándzsás, kardos katonák, sőt még lovak is. Átlagosan 180 cm magasak, az idegenvezetőnktől megtudtuk, hogy a Tang-dinasztia óta kezdtek a kínaiak eltörpülni. Bár nem gyakorolt rám olyan nagy hatást az agyaghadsereg, mint vártam volna, azért érdekes volt. Ha az ember Xianban jár, szerintem érdemes megnézni a Shaanxi Történelmi Múzeumot is, ahol egy-kétagyagkatonát is kiállítottak, illetve a kínai kultúrába egy is betekintést nyerhet az ember. Este megint mászkáltunk a városban, elmentünk megnézni a Kis Vadlúdpagodát (小雁塔), amit már messziről észre lehet venni a kivilágítás miatt. A pagoda melletti téren a „fény és vízjáték” szőkőkút előadásra egy csomó ember összegyűlt. A tér egy távolabbi pontján pedig a táncoltak a kínaiak mindenféle zenére, meg kell jegyezni, hogy tudnak élni. Igazán hangulatos volt!

 

Eljött az újabb váltás napja. Xian után Luoyangba mentünk, Megérkezve a szállásadónk, Hui fogadott minket., akire az interneten találtunk rá, mert diákszálló még nem létezik Luoyangban. Bár a lakásban nem volt fűtés és nagyon egyszerű volt, de legalább TISZTA! A xiani hostel után a tisztaságot még jobban tudtuk értékelni., mint azelőtt. Másnap felkerekedtünk, hogy megnézzük a longmeni sziklabarlangokat (龙门石窟). Túl sok reményt nem fűztem hozzá, de kellemesen csalódtam! Nagyon különlegesek voltak a kőbe vésett szobrok. Abból a szempontból is nagyon tetszett, hogy utazásunk alatt máshol nem láttunk ehhez hasonlót.

Luoyang környékén található a Shaolin-templom (少林), amit a legtöbb kelet-ázsiai küzdősport szülőhazájaként szoktak emlegetni. Gyönyörű napsütéses mínusz 20 celsius fokos időben kellett nekünk is kitalálnunk, hogy pont oda akarunk menni. Mivel Chunjie előtt 2 nappal voltunk, se turista, se igazi szerzetest nem láttunk. A fogcsikorgató hideg ellenére a gyönyörű táj és a shaolin kungfu show miatt mégis megérte elmennünk. Luoyang nem egy közkedvelt turista paradicsom. Ez volt az első hely, ahol a vidéki Kínával szembesültünk és a szegénységgel találkoztunk. Ennek ellenére az emberek nagyon kedvesek és nyitottak voltak, egyáltalán nem éreztük úgy, hogy a közbiztonság rossz lenne.

 

Az említett Shaolinos nap után mindhárman megfáztunk, és valami vírust is összeszedtünk. Így Chengduban egy könnyített nappal indítottunk, és az egész napos kóricálásunkat is lerövidítettük. Az egész utazásunk alatt számtalan parkot láttunk, mégis amelyik rám legnagyobb hatást gyakorolta az a Chengduban található a Wang Jiang park (望江园), ahol életemben először láttam bambuszerdőt. Nagyon különleges volt a 20-30 méteres bambuszok alatt sétálni. Egy kiváló hely, ha az ember egy kis nyugalomra vágyik a nyüzsgő Kína közepén. Chengduban ért minket utol a kínai új év, a Chunjie(春节). A nemzetközi diákszállásunk tele volt jobbnál jobb arcokkal。 Chunjie estéjén, amit a kínaiak Chuxinak (除夕) hívnak， együtt készítettünk közösen jiaozi-t. Ilyenkor minden élő ember jiaozit eszik Kínában, ha sokat eszel, gazdag leszel. :) Sajnos a jiaozi készítés után mindhárman kidőltünk, annyira rossz egészségi állapotban voltunk. Eredetileg nem így terveztük ünnepelni a kínai Új Évet, de hát így alakult.

Másnap a hostel által szervezett kisbusszal elmentünk Le Shan hegyre (乐山), ahol megtekinthettük a 71 méter magas ülő Buddha szobrot. Tényleg monumentális volt, ahogy fölénk magasodott. Ha valaki el szeretne látogatni ide, a hajóról való megtekintést javaslom, mert mi azt választottuk, hogy gyalog nézzük meg és kb. 4 órát álltunk a sorban.

Le Shant messze felülmúlta Chengdu fő látványossága, a pandák! A várostól 6 kilométerre található a Pandatenyésztő Kutatóközpont. Érdemes nagyon korán reggel odamenni, mi az elsők között voltunk, így nyugodtan megtekinthettük a pandákat reggelizés közben. Nem lehet szavakba önteni, hogy milyen édik voltak! Olyan kis sete-sután mozognak, lomhán leülnek és elkezdenek rágcsálni. Ahogy fogják a bambuszt, az annyira emberszerű. Egész álló nap el tudná nézni őket! A múzeumban megtekinthettük a kis panda inkubátort és megtudhattuk, hogy a tavalyi szecsuáni földrengés hogyan hatott az itt élő pandákra, és hogyan menekítették ki őket. Épp aznap volt kint egy TV stáb, így az összes kispandát kihozták egy elkülönített udvarra. Olyanok voltak, mint a kisgyerekek! Az ápolók játszottak velük, vitték csúzdáztatni őket, felügyeltek rájuk. A rezervátum nagyon tetszett, mert nem voltak rácsok, és viszonylag közelről meg lehetett nézni a pandákat. Ha valaki  az ölében egy pandával szeretne fényképezkedni az kb. 1000 yuanba, azaz 30.000 forintba kerül.

 

 

Már az állomáson elkeseredett a szívem, mikor láttam azokat a szegény kínai nőket , akiknek a hátára kb. két méteres zsák volt rögzítve, elölről a hasuknál pedig ruhaból készített batyúban a kisbabát cipelték.  Még azt is hozzá kell tennem, hogy ezek a nők kb. a 150 centit és a 40 kilót súrolták. Nem is tudom elképzelni, hogy tudnak ennyi terhet cipelni. Ezt látni elég megrázó élmény volt.

Átlagosan 15 órákat vonatoztunk két úti cél között, ezért rászoktunk arra, hogy mindig kemény fekvős jegyet vegyünk. Most sem volt ez másképp! A vonatra felszállva viszont kellemetlen meglepetés ért minket, ugyanis valaki már aludt az ágyunkban, sőt Orsi ágyán épp egy csecsemőt raktak tisztába. Elég megdöbbentő volt, és természetesen elment tőle a kedvünk, hogy egy olyan ágyba feküdjünk, ahol egy kínai fetrengett. Persze a vonatos utazás esetén sajnos  túl optimista feltételezés, hogy rendszeresen minden vendég után kicserélik húzatot, de mégis más tudni valamiről és más látni és átélni A lányok majdnem síró görcsöt kaptak, rám egyszerűen csak a röhögő görcs jött. Elképzeltem, hogy ebben a mocsokban fogom az elkövetkezendő 18 órát eltölteni ülve. Míg Erika elkeseredésében elment a kalauzra vadászni, addig Orsi próbálta elmagyarázni a nőnek, hogy micsoda udvariatlanság, más ember ágyába belefeküdni. Az anya megbánó arccal igazat adott nekünk, és hozzátette a lepedőn lévő sárga folt csak narancs, nem pisi. Ne aggódjunk! :) A kismama jegye a mi ágyunk fölötti ágyra szólt, de arra gondolt, hogy a kisbaba miatt majd megszánjuk. Az elején nagyon mérgesek voltunk és majd szétrobbantunk a dühtől, a végén már csak szánni tudtuk. Erika visszaérve közölte, hogy át tudunk cuccolni a puha fekvősre, ha ráfizetünk. Mindhárman egyetértettünk, hogy nem bírnánk itt ki így, úgyhogy váltsunk. Erika mondta, vissza kell mennünk a kalauzhoz, de ahhoz át kell vágni az egész vonaton, és készüljünk fel! Azt hittem már elég edzett vagyok fél év Kína után, de tévedtem. Át kellett vágnunk az egész vonaton, így az összes osztályt láttuk. Legelőszőr a puha ülős osztályt értük el, ami európai szemmel, ha elszánt vagy és nagyon muszáj, akkor az épp elviselhető kategóriába tartozik. Röviden mocsok, ragacs és cuccok mindenhol. Kényelmetlen padszerű ülések, ahol az emberek több tíz órát utaznak, és persze az a bűz, ami a sok kínai ember összezárásából ered. Ezen emberek nagy része csak ritkán fürdik. A kemény ülős osztályra érve jött a csúcspont. Ugyanazok a kényelmetlen ülések, csak az emberek összetételében és a bűz nagyságában éreztem különbséget. Itt már tényleg a nagyon szegények utaznak. Itt találtuk meg az állomáson látott nagy zsákokat cipelő nőket. Volt itt minden! Mocskos földön ücsörgő szoptató anyák, ragacsos padlón a padok között alvó emberek és csomagon ücsörgő kisgyerekek. Amit láttam az megviselt, és később hálát adtam az égnek, hogy puha fekvősre szól a jegyem, és hogy nem születtem szegény kínainak. Ez után az élmény után, rátérek Kunmingra, ami számomra az egyik legkedvesebb állomást jelentette.

A 2000 méterrel a tenger szintje fekvő várost az örök tavasz városaként szokták emlegetni. Az első hely, ahol szikrázó kék ég (nagy ritkaság Kínában a folyton jelenlevő szmog miatt), sziporkázó napsütés és 20 fokos meleg fogadott minket. Úgy éreztem magam, mintha újjászületnék és kiléptem volna a télből a tavaszba. A diákszállónk a város legforgalmasabb és leghangulatosabb sétáló utcája mellett feküdt, tökéletes hely! Az ember egy perc alatt bent lehet a városi forgatagban, de ha akarja, a hostel nyitott tetejű teraszán is napozhat. Peking után ez az első hely, ahol el tudnám képzelni, hogy éljek egy ideig. Gyönyörű, az emberek boldogabbnak, kipihentebbnek és jobban szituáltnak tűnnek. Kunmingban remek hely ékszerek, csecsebecsék vásárlására és a pihenésre. A táj gyönyörű, a város nagyon hangulatos, a sétáló utcán masszőrök tömkelege várja az embert. Yunnan tartomány egyik fő látványosság a Kunmingtól 125 km-re fekvő Shilin (石林). Ez volt az én kedvenc helyem. Az erózió által formált sziklaerdő bizarr és lenyűgöző látványt nyújt! Ez első hely, ami tényleg olyan volt, mint amilyennek a képek alapján elképzeltem. Szerintem mindenképp megéri megnézni! Egész napos könnyű túrázós program kirándulni  a sziklarengeteg között és a helyi a „sani” kisebbség  népi bemutatói, szín kavalkádos ruhái és tánca is felvidítja az embert. Az egyedüli negatívum, az volt hogy a sok kínai turistának mi voltunk az igazi különlegesség, így akarva akaratlanul is lesi fotósok, illetve bámuló kínaiak tömkelegével találkoztunk.

 

Bár fájó szívvel, de tovább álltunk, hogy folytassuk utazásunkat Kína dél-tengeri szigetére, a Hainan-szigetre. A két órás repülőút olyan gyorsan elment, hogy mire észbe kaptunk, már meg is érkeztünk az igazi nyárba. Hainan-szigetről azt kell tudni, hogy méreg drága hely. Mi a sziget déli részén fekvő Sanya (三亚) városában szálltunk meg. Az itt eltöltött majdnem két hétben szinte minden nap a homokos parton feküdtünk és kókuszdióból szürcsölgettük a kókuszlét. Szükségünk is volt egy kis lazításra. Az állandó utazás fárasztóbb, mint gondolná az ember, mindennap, reggeltől estig, egyfolytában menni.

A sziget bámulatos, és szerintem Kínában az egyedüli hely, ahol az ember élvezheti a tenger szépségeit. A víz alatti élővilág bámulatos! Erről tanúbizonyságot tesznek a minden sarkon megtalálható utcai kagyló árusok gyönyörű portékái. A vállalkozó kedvűek befizethetnek palackos merülésre, méregdrágán. Mivel én ezt mindenféle elő képzettség nélkül veszélyesnek találtam, maradtam a jó öreg szemüveges pipás sznorkozásnál. Nem csalódtam, így is korallok, kagylók tömkelegét gyűjtöttem a két méteres vízben. A tengerpartok főleg homokosak, és mindenhol ráálltak a turizmusra a motorcsónakos ejtőernyő húzatás, banán az az alap. A néptelenebb partokat keresni kell. Itt is sok tolakodó fotózó kínai turistával találkozik az ember, na és persze orosszal. Annyi orosz turista van itt, hogy mindenhol orosz feliratok, bárok és mindenki orosznak vélt minket is.  Rengeteg étterem van, ahol a meglehetősen kis akváriumokból ki lehet választani a még épphogy élő tengeri állatokat, halakat, kagylókat, csigákat, murénákat és frissiben elkészítik. Egyszer Erikával beültünk kipróbálni, murénát és rákot rendeltünk. A murénát borzalmasan készítették el, az ára borsós volt, és az effajta állattartást sem támogatom, úgyhogy egyszer kipróbálni épp elég volt.

Mikor nem a parton heverésztünk, akkor igyekeztünk felderíteni a szigetet. Egyik nap kalandosan megérkeztünk Wu Zhi Shanba (五指山), ahol véletlenül hamarabb leszálltunk a lestoppolható kis buszról így viccesen eltévedtünk. Itt aztán igazi látványosságnak számított a külföldi. Szerencsékre összefutottunk két külföldi hölggyel, Faith-tel és  Penny-vel. Ha már a sors összehozott minket, rögtönöztünk. Kibéreltünk öten egy kisbuszt és körbecsászkáltunk Wu Zhi Shan kis hegyi falujait. Nagyon érdekes volt, végre a nem közkedvelt turista útvonalakat bejárni és betekintést nyerni az igazi kínai falusi életbe. Az emberek, akikkel találkoztunk nagyon egyszerűek voltak és szegények, mint a templom egere. Mégis az a kedvesség, amivel fogadtak minket, az megható volt. Készítettem  fotókat az egyik kis faluban lévő gyerekekről. Mikor mutattam a róluk készült fotót, kíváncsian nyújtogatták a nyakukat. Szerintem életükben először láttak fotót magukról. Olyan aranyosak és ártatlanok voltak. A szívem összeszorult, hiszen akkorra örömöt okozott nekik a fotók nézegetése. Úgy elküldtem volna nekik ezeket a képeket, de internetről még álmodni sem lehet, a vagyonuk jelentős része a főút mellett legelésző disznó volt. Ez a nap szintén felejthetetlen volt, az élményeken és tapasztalatokon kívül szereztünk két új barátot Faith és Penny személyében (akik egyébként itt élnek Kínában angoltanárként). A későbbiekben még találkoztunk velük többször is, és többek között a magyar palacsinta ismét nagy sikert aratott nemzetközi körökben! :)

Időközben Orsi barátja, Attila is csatlakozott hozzánk. Elmentünk együtt a Majom-szigetre, ahol több ezer majom él szabadon. Ha megy az ember, vigyázni kell, mert a majmok képesek kikapni az ember kezéből a tárgyakat és állandóan kaját kunyerálnak. A majmok aranyosak voltak mindaddig, amíg tettük, amit ők akartak, ha nem, kimutatták a foguk fehérjét. Mi több, ha falkában jöttek, az embernek inába szállt a bátorsága. Érdekes volt, de tipikus turista látványosság. Amit jobban ajánlanék az a sziget mellett lévő Xincun (新村) kis falu, ahol a vízen élnek a bárkáikon a halászok. Fejenként 300 forintért kibéreltünk egy ladikot vezetővel, aki egy órán keresztül megmutatta, a hajókból és úszó bódékból álló kis falut. A házak összetákolt fakereten álltak. Ami érdekes volt és nagyon praktikus, hogy a ház mellett a tengerben kis medencéket alakítottak ki hálók segítségével, ahol egy méteres halak, ráják és teknősök úszkáltak. Ezek a medencék a tároló, a hűtő, és az étlap funkcióját töltötték ki. Nagyon érdekes volt, no turista, mindenkinek csak ajánlani tudom! Hainan-szigetnek van egy-két szép partja, mint például a Yalong öböl vagy a Xi Dao (西岛) kis sziget, ahol fehér homokos pálmafás tengerpart és türkizkék víz van, csak a sok kínai turista lerontja az összhatást. Egyszer elmenni és megnézni azért mindenképp megéri!

 

 

Hihetetlen, de eljött az a nap is, mikorvissza kellett térnünk az örök nyárból a télbe. Erikával további utazásunkat ketten folytattuk. Hangzhou egy rendezett, tiszta és gazdag város benyomását keltette bennünk. A Xi Hu, Nyugati-tó (西湖) partján összegyűlt a lakosság. A kínaiak szokás szerint felhőtlenül énekeltek, tájcsiztak. Mindig megdöbbenek, hogy milyen irigylésre méltó, ahogyan egyszerűen élvezik az életet és nem görcsölnek. Az itt eltöltött idő alatt elmentünk felderíteni a Long Jing (龙井) teaültetvényeket, ami nagyon kellemes kikapcsolódás volt. Egy öreg néni személyében leltünk idegenvezetőre, aki körbekalauzolt minket a tea ültetvényen. A Long Jin-i tea Kína leghíresebb teája, mert itt már akkor teát termesztettek, mikor még a kínaiak nem voltak rákattanva a teázásra. Ezen kívül meglátogattuk a Tea múzeumot, ahol megtudtuk milyen bonyolult, amíg a tea levélből valóban tea lesz, és az elkészítéséhez milyen sok és különféle gépezetet használnak fel.

Ami kihagyhatatlan Hangzhouban a teán kívül, az a selyem. Erikával, nagy boldogsággal vetettük be magunkat a selyem piacra, ahol egyik kedvenc szórakozásunknak, a vásárlásnak és alkudozásnak hódoltunk. Az eredmény végül az lett, hogy felpakolva, mindketten széles vigyorral hagytuk el a piacot, egy-egy qipao-val (kínai tradicionális női ruhával) gazdagodva.

A legromantikusabb pillanatainkat is itt éltük meg, mikor a Nyugati-tavon a naplementében csónakáztunk és egy kis gondolán néztük meg a naplementét.

 

 

Következő állomásunk Suzhou, ami „Kína Velencéjeként” ismert. A város egy 24 csatornából álló vízi úthálózatra épült, köztük keskeny utcácskákkal és apró, meghitt hangulatú kertekkel. Ott jártunkkor az idő elég borús volt. Az esőzések miatt ködös aura vonta be a város kicsi macskaköves utcáit, ezzel misztikus hangulatot teremtve. A város híres fennmaradt kertjeiből néztünk meg néhányat, köztük a Liu Yuant (留园)és a Zhuo Zheng Yuant (拙政园). Kis pavilonok, átívelő hidak, sziklák és legfőképpen a víz dominált a kertekben. Bár télen is szép látványt nyújtottak, nyáron mikor a virágok kinyílnak egyenesen bámulatos lehet. Ami engem a legjobban megfogott az a Shan Tang utca (山塘街), ami Suzhou Velence jellegű része. Bár nem olyan, mint az igazi Velence, hangulatában hasonlít! Mi végig hajókáztunk a csatornákon a kis összeroskadt házak között. Érdekes volt bepillantást nyerni az itt élők mindennapi életébe. A Selyem Múzeumba is ellátogattunk, ami szintén nagyon érdekes volt. Mire végignéztük, hogy milyen hosszadalmas és bonyolult munka a selymet előállítani, megértettük, miért ilyen drága az igazi kínai selyem.

 

 

Utolsó állomásom Shanghai, ahová már egyedül mentem. Az egyik ott élő barátunkat, Xiao-t látogattam meg. Igazi visszatérés volt a civilizációba! Shanghai egyszerre több helyre is emlékeztetett. A modern metropolisz nagy felhőkarcolóival Amerikát jutatta eszembe. Ennek ellenére a Bund, a rakpart európai stílusú épületeivel, amik egy magyar tervező munkáját dicsérik (Hudec László hosszú évekig Shanghai fő építésze volt.) a kanyargó Huang Pu folyó Budapestet jutatták eszembe. A shanghaiak Kína legvilágibb gondolkodás embereinek nevezik magukat és ezt tapasztaltam is! Az itt az emberek teljesen máshogy viselkednek, öltözködnek, mint Kína többi részén. Pekingen kívül ez volt az egyedüli hely, ahol nem köpködtek annyit, és nyugatias légkör lengte be az utcákat. Míg a pekingi nyüzsgésben láttam éneklő öregeket és egyszerűen csak az életet élvező ücsörgő kínaiakat, Shanghaira inkább a rnyüzsgés és a rohanás jellemző. Az itt eltöltött néhány nap alatt Xiao  körbekalauzolt a városban. Első nap különleges városnézésben volt részem, ugyanis Xiao kibérelt két motorost, így Shanghai széles sugárútjain és felhőkarcolói között száguldozva fedeztük fel a várost. Nagyon élveztem! :) Utána egy masszázs szalonba lyukadtunk ki, ahol talpmasszázst és egy két órás teljes körű masszázst próbáltunk ki. Ha esetleg a Hainan-szigeten nem pihentem volna ki magam, itt a maradék fáradságomat is kimasszírozták. Nagyon jó volt! Minden héten el tudnék viselni egy ilyen több órás kényeztetést.

Másnap elmentünk az Oriental Pearl TV toronyba (东方明珠), ami Shanghai jelképé vált, 468 méteres magasságával a világ egyik legmagasabb épülete. Innen szép kilátás nyílik a rakpartra és az egész városra. Mivel Xiao-nak el kellett mennie délután, így egyedül maradtam. Elmentem megnézni a Nan Jing Lu-t (南京路), ami a világ legnagyobb bevásárló utcája. Az utcán kóborolva összetalálkoztam négy kínai fiatallal, akikkel szóba elegyedtem. A fedősztori az volt, hogy két shanghai városnézést szervezett a két, más városból származó kínai barátaiknak. A hosszas csevegésünk után megkérdezték, hogy „Van-e kedvem csatlakozni hozzájuk?” épp egy teaházba mennek. Végül is gondoltam miért ne. Mint később megtudtam itt shanghaiban ez a tipikus módja a külföldiek átverésének, és pénzzel való lehúzásának. Tanulság: óvakodj a túl barátságos angolul beszélő kínaiaktól! :) A teaszertartás nagyon tetszett, csak az ár nem, amit utólag kértek érte. Ennek ellenére örülök, hogy elmentem, mert a tea szertartás nagyon érdekes volt, ráadásul az újdonsült "barátaim" mindent elmagyaráztak hogy a szertartás alatt mit miért kell csinálni.

Következő nap megnéztük a Yu parkot (豫园) és a Bundot, Shanghai rakpartját (másik nevén Waitan 外滩). Innen jó kilátás nyílik az Oriental Pearl Towerre, és a Huang Pu folyóra, amin megállás nélkül masíroznak a nagy teher és luxus hajók. Igazán nagy nyüzsgés van, ami még a késő esti órákban is tart. A rakpart és a Nanjing Lu környéke kiváló hely arra, hogy az ember a város esti kivilágításában gyönyörködjön.

Utolsó nap kipróbáltuk a mágnes vasutat, ami 431 km/órás sebességgel elvitt a Putong Reptérre ahonnan a gépem indult vissza Tianjinbe.

 

 

Az elmúlt több mint, egy hónapban megközelítőleg 10.000 km-t tettünk meg. Nagyon érdekes volt körbeutazni az országot és megismerni az igazi Kínát, aminek hihetetlenül sok arca van. Szükségünk volt erre az utazásra, hogy végre kiszakadjunk az iskolapadból. Szerintem így sokkal többet is tanultunk, mint a suliban. Határozottan érzem, hogy fejlődtünk. Örülök, hogy lehetőségem volt ilyen helyeken megfordulni, és ennyi elképesztő emberrel találkozni. Minden helynek megvolt a maga varázsa. Wuhanról mindig Wang tanárnő, a kínai esküvő és a színes életteli nyüzsgő utcák fognak eszembe jutni. Xianból az esti forgatag és a muszlim negyed hangulata fogott meg a leginkább. Luoyangról a határtalan nyugalomra emlékszem, amit a Longmeni sziklabarlangoknál és a Shaolin hegyen tapasztaltunk. Chengduban a pandáké volt a főszerep, felejthetetlen és kihagyhatatlan élmény volt látni őket. Kunming gyönyörű tájai, hihetetlenül kék ege és a város vidám hangulata miatt biztos vissza fogok menni. Hainan-sziget volt az a hely, ahol a legkönnyebb volt barátokat szerezni, a bandázások a parton, a bulik és a gondtalan élet nagyon fog hiányozni. Hainan mocskos utcái és nyüzsgő forgataga után Hangzhou modern tiszta városa üdítőleg hatot ránk. Suzhou kis utcáit, csatornáit megéri megnézni, igazán romantikus hely. Shanghai monumentális felhőkarcolóival és Budapestre emlékeztető folyó partjával, egyszerre volt újszerű és ismerős. Az mondhatom, hogy bárhol voltunk, a helyi nyelvjárás miatt sokszor úgy hangzott, mintha a helyiek valami idegen nyelvet beszéltek volna egymás közt. Persze mindenhol beszélik a köznyelvet több-kevesebb sikerrel. Ahol jól beszélik, ott sokkal könnyebben megértettük magunkat, illetve mi is őket. Nyelvjárás szempontjából Wuhan volt az a város, ahol a legjobban értettünk mindent. Talán Wang tanárnőnek köszönhetően? Megdöbbentő, de a legdélebbi helyen, Hainan-szigeten sem volt olyan nagy gond. Ami érthetőség szempontjából legrosszabbnak bizonyult, az Hangzhou.

A kínaiakról alkotott képem az utazás alatt összességében nem változott. Úgy érzem azáltal, hogy rengeteg helyen megfordultunk és sok különböző emberrel találkoztunk, jobban meg tudjuk érteni a gondolkodásmódjukat, ami annyira különbözik a mienktől. Mikor az ember már azt hiszi, hogy nem érheti újdonság, mindig bebizonyítják, hogy van még új a nap alatt! :) Az egyik pillanatban szeretni valóak, a következő pillanatban pedig az ember agyára mennek. Egy szóval HIHETETLENEK! Még mindig úgy gondolom, hogy aki megteheti annak kifejezetten érdemes Kínába jönnie! Azon kívül, hogy nagyobb betekintést nyerhetünk egy másik kultúrába, az egy hónapos utazás egy kész önismereti tréninggel is felér. :) Mi nagyon élveztük az utazás minden percét!

Most már itt vagyunk Tianjinben, de máris elkezdtük tervezgetni a következő utunkat, mert még rengeteg hely van, ami felfedezésre vár. :)

 

Xian: Agyaghadsereg, Xian

 

Chengdu: Panda-rezervátum, LeShan, Bambusz park

 

Hainan-sziget: Wu Zhi Shan, Majom-sziget, Vízi város, Da Dong Hai, Yalong Bay, Xi Dao