Egyik péntek este kaptuk a hírt, hogy Timinek (a magyarországi kínai barátunknak) sürgősen haza kell jönnie Hebei-be, mert anyukája súlyos beteg. :( Ez a váratlan hazautazás oka. Voltak olyan kedvesek Timiék, hogy felajánlották a szülőknek, hogy ha van valami, amit el szeretnének küldetni, akkor elhozza a Timi. Az otthonról utánunk küldött cuccoknak nagyon örültünk (a posta min 10 nap, és nagyon drága). Úgyhogy szombaton hazaüzentünk mit kérünk, vasárnap felszállt Timi a gépre, és hétfőn már meg is kaptuk a cuccokat, de bárcsak ne ilyen körülmények között kaptuk volna meg!
Ez volt az első alkalom, hogy busszal mentünk be Pekingbe. Több mint két órát tartott az út, (oda vissza 160 yuan), de legalább egyenesen a reptérre vitt minket. A reptérre megérkezve, elámultunk, hogy milyen hatalmas is ez a reptér, hiszen, mikor megérkeztünk kongott az ürességtől, meg amúgy sem volt időnk körülnézni. Most csak úgy nyüzsgött az élettől. Még csak 1,5 hónapja vagyunk Kínában, de mi is úgy sassoltuk a külföldieket, mintha kínaiak lennék. Eléggé elszoktunk más, nem ázsiai nemzetiségű emberek látványától. Miközben vártunk Timire, betekintést nyerhettünk a reptéri életbe. Találgattuk, hogy ki milyen nemzetiségű lehet, láttuk, hogy a reptéri személyzet hogy fogadja a magas rangú személyeket. Az ácsingózás közben megpillantottunk egy kínai lányt, aki egy táblát tartott a kezében, és kivételesen egy magyar név volt ráírva. Egyből oda is mentünk, és kérdeztük, hogy ugye egy magyar fiút vár? Mondta meglepődve, hogy igen. Mondtam, hogy mi is magyarok vagyunk, és idejöttünk, mert meglepődtünk, hogy végre valaki egy magyart is vár. A lány elmosolyodott miután túltette magát a kezdeti megdöbbenésen, hogy egy külföldi kínaiul leszólítja, majd megkérdezte, hogy, hogy ejtik ki helyesen a nevet. Válaszoltam, hogy Sanyi... Végül Sanyit nem sikerült meglátnunk, mert a tömegben elkavarodtunk a lánytól és mikor kerestük már nyomát sem találtuk a rá várakozó lánynak.
Timi végre megérkezett! Biztos fura látványt nyújthattunk, hogy egy kínait Kínában két külföldi lány fogad. Jajj, úgy megörültünk mikor megláttuk, rohantunk egymáshoz! Olyan jó volt látni, és hihetetlen, hogy itt van egy barátunk otthonról. Ráadásul Timire úgy tekintünk, mint a „kínai anyukánkra”. Az egyedüli nagyon szomorú dolog, hogy ilyen körülmények között láthatjuk egymást.
Csak egy fél órát voltunk együtt, mert a Timire még 3 órás utazás várt Pekingtől. Integetve elbúcsúztunk Timitől és vegyes érzésekkel felszálltunk a „hazafelé” tartó buszra, kezünkben az otthoni csomaggal, amit néhány órája még szüleink válogattak össze nekünk.
Nem sokkal ezután néhány nap múlva újabb vendégünk érkezett otthonról, Xiao személyében. Ő is kínai, de Magyarországon tanul és dolgozik is egyben. Shanghaiból 8 órás vonatút után érkezett meg hozzánk péntek este Tianjinbe. Kimentünk érte a vonat állomásra, ahol nagy mákunkra belébotlottunk. Azért mondom, hogy nagy mákunkra, mert lemerült a mobilja, és nem tudott volna felhívni minket. Fogtunk egy taxit, hogy elvigyük abba a szállodába, ahol szobát foglaltunk neki. Szóval bepattantunk a taxiba, Xiao ült elől, mi meg Orsival hátul. Annyira megörültünk, hogy látjuk, illetve mivel ő kínai, a figyelmünk is lelankadt, így nem figyeltük, hogy a sofőr a taxi órát elindítja-e vagy nem. Nem sokkal elindulás után észrevettem, hogy nem indította el, ami azt jelenti, hogy feketén akar elvinni minket. Mondtam Xiao-nak, hogy szóljon kapcsolja be az órát. Erre a taxisofőr azt válaszolta, hogy de hát megállapodtak a Xiaoval 30 yuanban, - amiről Xiao nem úgy tűnt, mint aki tud-. Elkezdett a taxisofőr visszadumálni, ráadásul nem putonghua-t (köznyelvet) beszélt, hanem valamilyen más nyelvjárást, úgyhogy nem sokat értettünk belőle. Mondta, hogy akkor sem kapcsolja be, 30 yuan lesz és kész! Azt kell tudni, hogy az út taxiórával kb 15-20 yuanba került volna, 10 yuan nem nagy pénz, de akkor is! Orsival úgy felhúztuk magunkat, hogy megint hülyének akarnak nézni, mert külföldiek vagyunk. (Megjegyzem nem ez volt az első eset, hogy kínaival voltunk, és a velünk lévő kínait is át akarja verni a kínai, mert külföldiekkel van!) Egy szó, mint száz nem engedtük hogy palira vegyenek! Mondtuk oké, akkor álljon félre, mert kiszállunk. Néhány perces veszekedés után végre félrehúzódott, és megúsztuk fizetés nélkül az utat. Persze még kellett gyalogolnunk kb. 20 percet, de Kínában ez nem távolság! :)
Xiaoval a három együtt töltött napból a legtöbb időt az éttermekben töltöttük, ettünk, ettünk is ettünk. :) Minden nap beültünk egy étterembe és eleszegettünk, eldumálgattunk 3-4 órát. Jó volt vele talizni, most már végig kínaiul is tudtunk kommunikálni. Bár Xiao shanghai, nagyon szépen beszéli a putong hua-t. Olyan jó érzés volt, hogy értetettük nagy részben, hogy mit mond, és mi is kínaiul meséltünk. Felért ez a három nap két heti kouyu és tingli (beszéd és szöveghallgatás) órával.
Második nap négyesben, Erikával és Xiaoval elmentünk a sulink közelében lévő parkba (Shui Shang Gongyuan), amit már régóta kinéztünk, mert van ott egy nagy óriáskerék. :) Nagyon szép napos időnk volt, végre! Egész délután a parkban császkáltunk, felültünk az óriáskerékre. Az egyedüli bosszantó dolog, hogy olyan mocskos volt az üveg, hogy alig láttunk ki. A parkot egy vidámpark és egy park keverékéhez hasonlítanám, sok-sok tóval. Még állatkert is van, ahol újabb panda vár megnézésre. Sajnos mire eljutottunk a parknak abba végébe, épp bezárni készült az állatkert és nem engedtek be. Nem baj, legközelebb mindenképp sort kerítünk rá! Szép, nyugis délutánt tölthettünk el itt a Shui Shang Gongyuan-ban, Érdekes, alig volt ember. Épp azon gondolkoztam, hogy amióta Kínában vagyunk soha sehol nem voltak ilyen kevesen. Egész újszerű és felüdítő volt ez az érzés. Ezek szerint Kínában is létezik a csend és a nyugalom, csak kitartás kell, hogy megtalálja az ember. A hétvége gyorsan eltelt, eljött az idő, hogy Xiao-t elbúcsúztassuk. Fura érzés, hogy ő már jövőhónapban otthon lesz, Magyarországon. Előttünk még sok-sok hónap áll itt nagy Kínában, de az itt eltöltött idő után már biztosra mondhatom, hogy a következő hónapokban sem fogunk unatkozni.
Utolsó kommentek